Új verseny helyettesíti idén a WRO-t
Az Edutus Egyetem Edu Robotics Cup versenyén nincs kor-limit, bárki megmutathatja a robotprogramozó-tudását.
A World Robot Olympiad (WRO) hivatalos magyarországi szervezője, az Edutus Egyetem a koronavírus-járvánnyal járó bizonytalanság hatására úgy döntött, hogy a WRO helyett egy saját versenysorozatban hívja össze az érdeklődőket.
A most induló Edu Robotics Cup (ERC) egy életkortól független, online megmérettetés, mely új kihívásokat állít a jelentkezők elé. Az egyes kategóriák korcsoportok szerint kerülnek meghirdetésre, a Rookie elnevezésűben a 10 év alatti gyermekeket várják, a Kids-ben a 10-14 év közöttiek versenyeznek majd, a Junior ligában a 15-18 évesek küzdenek az elsőségért, míg a Senior korosztály 19 és 25 év között várja a nevezőket. Ezeken kívül elstartol még egy Master liga is, ahol a 25 év felettiek mutathatják meg, mit is tudnak kihozni a LEGO-robotokból. Aki elég merész akár egyedül is belevághat a versenybe, de természetesen csapatok is indulhatnak (maximum 3 fővel).
Maga a megmérettetés egyébként két részből áll: egy programozói kihívásból (Engineer Challenge) és egy projektversenyből (Project Challenge), azonban nem kötelező mindkettőn részt venni a nevezett csapatoknak. A Project Challenge szabályai 2020. november 16-án válnak nyilvánossá, míg a verseny programozói részéről december 10-én kapnak információkat az induló csapatok.
Ha felkeltette az érdeklődésedet az ERC, akkor a szervezők már várják is a nevezésedet a honlapjukon.