Indul a WRO szezon
Elindult a jelentkezés a WRO magyarországi nemzeti fordulójára.
A World Robot Olympiad (WRO) nemzetközi robotprogramozási verseny célja, hogy a gyermekeket és fiatalokat közelebb hozza a természettudományos ismeretekhez, tantárgyakhoz, valamint ösztönözze őket a mérnöki, informatikai szakma választására. A csapatok 2-3 tag és egy csapatvezető közösen oldják meg az évente megújuló kihívásokat, és az FLL-től eltérően a WRO győzteseinek nem kell újabb selejtezőkben bizonyítaniuk, hanem egyből a világversenyre kvalifikálják magukat, amelyet 2018. novemberében Thaiföldön, Chiang Mai városában tartanak majd meg.
A szervezők idén is 4 kategóriában várják 2-3 fős csapatok jelentkezését, úgy mint:
- Regular kategória (6 - 19 éves korig)
- Open kategória (6 - 19 éves korig)
- Football kategória (10 - 19 éves korig)
- Advanced Robotics Challenge kategória (17 - 25 éves korig)
A verseny idei tematikája "Az élelmiszer fontos", amelynek jegyében A Regular és az Open kategória versenyzőinek a megépített robotokkal az élelmiszerek elosztására, a hulladél csökkentésre és mezőgazdasági folyamatokra kell megoldást találniuk. A Football kategóriában 2x2 megépített Lego robot egy infravörös sugarakat kibocsájtó labdát kerget és a cél, hogy több gólt lőjenek, mint az ellenfél robotjai. Míg az Advanced Robotics Challenge kategóriában a kihívás egy olyan robot létrehozása, amely a lehető legtöbb pontot tudja elérni a Tetris játék robotoknak kidolgozott, Tetrastack nevű változatában.
Változás, hogy az idei évben a WRO - az FLL-hez hasonlóam - Magyarországon bekerült az emberi erőforrások minisztere által anyagilag támogatott tanulmányi versenyek közé, mely egy óriási előrelépés a célok eléréséhez és a meglévő szakképzett munkaerőhiány csökkentésére is.
Helyszín: Földi Imre Sportcsarnok, Tatabánya
Időpont: 2018. június 8-9.
Korosztály: 6-19, 10-19 és 17-25 évesek
További információ, jelentkezés: wro.hu
Jelentkezési határidő: 2018. április 15.
Neked is van egy versenyed? Küld el nekünk!